Lassan nyolc éve vagyok cukorbeteg, ami miatt számos ételt ki kellett iktatnom az életemből. Habár eleinte nem volt egyszerű tartani a diétát, azóta viszont nagyon megszerettem a teljes kiőrlésű liszttel készült ételeket. Mivel mindig is nagyon szerettem sütni és főzni, ezért gyorsan át kellett állnom az új diétámra. Az első években nem is tudtam pontosan hogyan is működik ez a diéta, csak annyit tudtam róla, hogy más liszteket használhatok és el kellett hagynom a cukrot. Azóta viszont kiderült, hogy ebben a diétában nem lehet használni a sokak által kedvelt agavé szirupot, de még a rendkívül egészséges mézet sem, és rengeteg más édesítésre alkalmas termék is tilos a cukorbetegeknek. Szeretek kísérletezni és új süteményeket, édességeket készíteni, de idén szülinapomra mindenképpen rendelni szerettem volna egy finom tortát, amelyet én is fogyaszthatok. Sokat kutattam az interneten, hogy találjak egy olyan cukrászdát, ahol készítenek lassú felszívódású szénhidrátú és cukormentes tortát. Sajnos gyakran belefutok abba a problémába, hogy egy sütemény vagy cukormentes, de fehérlisztes, vagy teljes kiőrlésű liszttel készül, de cukor van benne. Még gyakori az is, hogy cukormentes jelző alatt fruktózt, vagyis gyümölcscukrot tesznek bele, amit szintén nem lehet fogyasztania egy cukrosnak. Budapesten rengeteg cukrászda létezik, akik ilyen-olyan mentes süteményeket készítenek, és mégis csak néhányan tudtak teljeskörűen informálni arról, hogy pontosan milyen alapanyagokkal dolgoznak a mentes termékeiknél. Ebből a néhány cukrászdából is csak kevés jöhetett szóba a tortarendelésnél. Ugyanakkor örültem, hogy találtam egy helyet, ahonnan lesz szülinapi tortám. A cukrászda kínálatával is meg voltam elégedve, mert nem csak egy-két féle ízesítésűből tudtam választani, hanem rugalmasak voltak az elkészítéssel. Citromos tortát szerettem volna, de az alapjáraton nem szerepel a mentes kínálatukban, viszont így is megígérték, hogy elkészítik számomra. A szülinapom alkalmából szeretnék elmenni egy masszőrhöz. Az egyik ismerősöm ódákat zengett az olajos kezelésekről, ezért rá is kerestem az olajos testmasszázs árakra, hogy megtudjam mennyibe fog kerülni.
Az internetes kereső számos masszázs szalont felsorolt a listában, amelyek közül bátran keresgéltem, hogy megtaláljam a számomra legkedvezőbb ajánlatot. A Karma Thai Massage szalon tetszett meg elsőnek, ahol az olajos testmasszázs árak is fel vannak tüntetve. Az oldal megjelenése elegáns, a főoldalon azonnal elénk tárul, hogy Budapest belvárosában két helyszínen is jelen vannak. Emlékszem is, hogy többször elmentem már a Király utcai szalonjuk előtt, de sosem gondoltam arra, hogy ellátogassak a helyre. Azonban az biztos, hogy amikor legelőször megpillantottam nagyon tetszett a hangulata. A jelenlegi vírushelyzet miatt nagyon megnézem milyen helyre is megyek különféle szolgáltatás igénybevétele esetén, de ahogy látom a higiéniára nagyon figyelnek és minden kezelés után fertőtlenítenek. Rengeteg különleges masszázstípussal büszkélkedhetnek, mint a Tradicionális thai masszázs, a talpmasszázs, a hátmasszázs, a fejmasszázs, a nyakmasszázs, a vállmasszázs, a meleg olajos testmasszázs, az olajos testmasszázs, a kókuszolajos testmasszázs, a herbál és a páros masszázs. Az évek során, talán betegségemnek is „hála” elkezdtem érdeklődni a különféle gyógynövények hatása iránt. Ezért is keltette fel a figyelmem a herbál masszázs, ezért gyorsan el is olvastam mit lehet róla tudni.
A herbál masszázs, azért kapta ezt a nevet, mivel egy textilgombócot töltenek meg gyógynövényekkel. Ezt a textilgombolyagot forró gőzben felmelegítik majd ezzel masszírozzák meg a vendégeket. Számos jótékony hatással bír, megtisztítja a szervezetet és csökkenti a stresszt. Az illatát pedig már így képernyőn keresztül is érzem. Azonban sajnos cukorbetegek részére nem alkalmazható, ezért be is zártam a herbál masszázsról szóló írást.
Ezután megnyitottam a meleg olajos testmasszázsról szóló oldalt. Szintén gyógynövényeket alkalmaznak a masszázs során, de más eljárással, mint a herbálnál. Ebben az esetben olajat hevítenek fel, ami ugyanúgy illatozik, mint a gyógynövényes textilgolyó. Ezzel a meleg olajjal az egész testet átmasszírozzák, ezáltal teljesen fel lehet frissítik és ellazítják a testben kialakult görcsöket. Ezt a kezelést téli hónapokra ajánlják elsősorban, és mivel éppen tél van, másrészt nagyon fázós vagyok, ezért kellemes egy meleg masszázsra gondolnom. Eldöntöttem, hogy foglalok is időpontot a megadott online foglalási linknél. A Király utcai szalonjukat céloztam meg, mivel közelebb van a lakásomhoz, mint a Síp utcai.
Péntek kora délutánra foglaltam négy órára időpontot, hogy előtte még otthon le tudjak zuhanyozni, mivel a szalon oldalán javasolják, hogy úgy érkezzen a vendég. Gondolom ruha nélküli kezelések miatt ajánlják, ami meg is érthető. A szalonba belépve rögtön kényelmesen éreztem magam, ami valószínűleg a helyiség remek kivitelezése miatt volt. A szalon igényes, letisztult, de thai stílust képvisel minden ízében. Többféle szobájuk van, de csak néhányat láthattam amíg elkísértek abba, ahol engem masszíroztak. A kezelés előtt kérdéseket tettek fel, hogy valamilyen szinten személyre szabják a masszázst. Ennek nagyon örültem, így egyeztettük is a cukorbetegség miatt a kezelést. A szoba közepén egy matrac volt található, amire kényelmesen ráfeküdtem, amíg zajlott a masszázs. A 60 perc alatt, amíg tartott a kezelés kellemes illat járta át az egész helyiséget. Olyan gyorsan elment azaz egy óra, hogy észre sem vettem. A testemen maradt maradék olajat leszedtem magamról, felöltöztem, kicsit rendbe szedtem magamat, majd az előtérben kifizettem a kezelés árát. Hazafele azon töprengtem, hogy eddig vajon miért nem vitt rá a lélek, hogy kipróbáljam ezt a remek relaxációs tevékenységet.
Azóta is sajnálom, hogy a herbál masszázst nem próbálhatom ki, de valamelyest kárpótolt érte a meleg olajos kezelés is, hiszen nem panaszkodhatom, ennél is volt bőven gyógynövény alkalmazva. Legközelebbi látogatásom folyamán szeretném kipróbálni a kókuszolajos kezelésüket, melynek az a lényege, hogy a kókuszolaj számos kedvező hatását használják ki. A kókuszolajban rengeteg az E-vitamin, a B-vitamin, a kálium, magnézium, vas és a cink. A kezelés során ezeket a vitaminokat juttatják be a szervezetbe. Hasonlít a meleg olajos masszázshoz, azzal a különbséggel, hogy az alapja a svédmasszázs, de thai koreográfia társul hozzá. Azóta barátnőmet is sikerült fellelkesíteni a szalonnal kapcsolatban, ezért lehet egy páros masszázs is szóba fog kerülni, de először szerintem próbálja ki egyéniben, hogy mennyire tetszik neki.
A szülinapom is megrendezésre került a hétvégén és a tortám is szerencsésen időben megérkezett. Nagyon finom volt az édesség, ami mindenkinek tetszett. Szerencsém van, hogy olyan családdal áldott meg az ég, akik nem zárkóznak el a reform élelmiszerektől, ezért szívesen esznek a mentes készítményeimből is. A partin sokat meséltem a szülinapi masszázsomról, amit nagyon érdekesnek találtak, és azóta már ők is utánanéztek a szalonnak. Úgy gondolom, hogy remek szolgáltatást vehettem igénybe a szalonnak hála, ahol kedves és professzionális masszőrt ismerhettem meg és ahova a későbbiek folyamán is örömmel visszalátogatok majd.