Gyermekkorunk egy része sokunkkal a felnőtt életünkbe is velünk tart, nevezetesen a sütemények, édességek szeretete. Egy kiadós ebéd után elmajszolni egy szelet rétest, vagy egy adag tiramisut, netán egy somlói galuskával koronázni meg az étkezést igazán fenséges. Nem véletlen, hogy az édességekre, desszertekre is külön szakma, sőt, sok esetben tudományág specializálódott, hiszen az, ha valaki tud főzni, nem jelenti azt, hogy a sütikhez is ért. De talán pont emiatt szeretünk cukrászdába járni néha, hogy olyanok műveit ehessük, akik remekelnek a mesterségben.
Emlékszem, gyermekkoromban mindig, mikor az anyukámmal egy-egy vendégség előtt elmentünk a közeli cukrászdába pogácsáért vagy aprósüteményért, mindig kaptam az eladó nénitől valami kis nyalánkságot. Hol egy finom, omlós kekszet, hol valami sós rágcsát, így hát, érthető módon, nagyon szerettem oda járni. Sajnos az a bizonyos hely már vagy 15 éve bezárt, pedig nagyon népszerű volt! De hát az élet ilyen, vállalkozások jönnek-mennek. Az emlékük, illetve a süteményeik íze viszont velünk maradnak, és örökké emlékeztetnek arra, hogy finomakat enni jó!
Ha nyaraláson, kiránduláson van az ember, olyankor is szívesen tér be egy jól kinéző cukrászdába inni egy kávét, enni egy szelet tortát vagy elnyalni egy fagyit. Az ilyen kis helyeknek egyszerűen van egy olyan varázsa, amit semmilyen otthon készült vagy boltban vett sütemény nem pótolhat. Az valahogy nem olyan. Amikor leülsz a kis asztalhoz az üveg mellett, magadba szívod az édes-sós illatokat, hallod magad körül a nyüzsgést, néha kibámulsz a rohanó világba, és legfőképpen: átadod magadat a finomságnak, amit vettél, az egyszerűen felemelő. Az ilyen pillanatok semmihez sem hasonlíthatóak.
Persze belefuthat az ember rossz cukrászdába is, ahogyan étteremből is van csapnivaló. A különösen igénytelenek talán úgy vélhetik, hogy nincs rossz sütemény csak finnyás vásárló, azonban van az a szint, ami talán már senkinek sem ízlik. Amikor érezni a krémen, hogy tele van margarinnal, vagy ropog a fogad alatt a fel nem oldódott kristálycukor, netán meg van égetve az alja-széle, az kifejezetten lelombozó. Rendben, ilyesmikkel általában inkább a tömegesen gyártott, alacsony színvonalú áruházi termékeknél találkozni, a legtöbb cukrász ennél azért többre tartja a saját munkáját, ám nincs kizárva, hogy ilyesmibe futunk. Oda érdemes menni, ahol láthatóan sokan vannak, hiszen ott biztosan minőségi és friss az áru.
És mi a helyzet azokkal, akik kifejezetten kerülik, nem szeretik az édességet? Akiket nem hoz lázba egy tányér Rákóczi-túrós vagy hidegen hagy egy szelet fekete erdő torta? Akinek soha nem esik jól egy falat almás pite vagy flódni? Hát, ilyenek is vannak. Ám, ahogyan az ókori római mondás is tartja: De gustibus non est disputandum. Ízlésekről nem érdemes vitatkozni. Ahogyan sokan a zöldségeket nem kedvelik, úgy miért ne kerülhetné valaki a süteményeket? Senkinek sem kötelező cukrászdába járni, mindenki eldöntheti, mit szeretne (vagy nem szeretne) enni.
Mindenesetre mi, akik nagyra értékeljük a cukrászművészeti remekműveket, úgy vagyunk vele: több marad nekünk! Szóval ne szégyelljünk kicsit újra gyermeknek lenni és élvezni egy-egy édességet, süteményt! Attól, hogy felnőttünk, még nem kell erről automatikusan lemondanunk! Régen elmúltak már azok az idők, amikor szégyenletes volt, ha valaki édesszájú. Keressük hát fel kedvenc cukrászdánkat, rendeljük meg a legjobban kinéző sütit, és fogyasszuk el nagy örömmel hiszen túl rövid ez az élet ahhoz, hogy lemondjunk az apró örömeiről!